Zagyva a Sithonia déli csücskén "ragadt"

2012.10.16-20. 16-án Zagyva kissé elmozdult, a Sithonia-félsziget legdélebbi olajfaligetébe tette át „székhelyét”. Ez a Toronihoz hasonló ritkás olajfaültetvény. Talán kissé melegebb, DK felé nyitott völgy. Úgy látszik, madarunk zsákmányszerző stratégiát váltott, ugyanis az elmúlt hetek Kassandrai mocsárvadászatát itt a Sithonia szárazabb vidékén az afrikai magasfüves fás szavannákra hasonlító tájon a szárazföldi táplálékszerző stratégiára cserélte.

Valószínűleg elegendő ízeltlábú és hüllőféle áll rendelkezésére a napsütötte domboldalakon, mert az egyébként az apró halakban bővelkedő – és a vízimadarak számára kedvelt – koufoi öbölben lévő sekély, félsós vizű lagúna helyett az előbbi helyeken cserkészik naphosszat. Éjszakázni az első két napon (17,18.) Porto Koufo halászkikötő egyik lakóházának tetejére járt vissza, majd már (19, 20-án) éjszakára is a ligetben maradt. (Remélhetőleg ez a bőséges táplálék és nem a kimerültség jele.)

Porto Koufo (a „Süket Kikötő”) részlete - a mólón álló férfi irányában, a két hegy közötti területen tanyázik Zagyva

A Sithonia déli csúcsa, a Drepano-fok - a kép bal oldali részén a Koufo-öböl, mögötte a félsós vizű lagúna látszik; Zagyva legújabb táplálkozóhelye a lagúna és a távolban látszó sárgafüves mezőfolt közötti olajfaligetben van

Aktív státuszú gólyáink vonulási térképe>>

© MME-BirdLife Hungary »