Zagyva – a jeladós nógrádi gólya – átlépte az Egyenlítőt

A gólyák vonulása már régóta ismert jelenség ráadásul a magyar gyűrűzés első jelentős sikere is a fehér gólyákhoz kötődik, mert 1908-ban egy Dél-Afrikában megkerült madár bizonyította be hosszú vándorútjuk „végállomását”. A vonulási útvonalról is érkeztek be információk az elmúlt százévben, de olyan részletes adatokra, amelyek szinte óráról-órára tudósítanak bennünket helyzetükről, egészen az ezredfordulóig kellett várnunk.

Zagyvára és több más Kárpát-medencében kikelt gólyára 2012 és 2013 nyarán helyeztünk fel GPS-GSM alapú jeladókat a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” projekt keretében. Közülük talán eddigi élettörténete alapján Zagyva a legérdekesebb. Nemti község gólyafészekében 2012-ben napvilágot látott gólya ugyanis első vonulása alkalmával eltért a szokásos kelet-európai vonulási útvonaltól és a Kazán-szorostól nem délkeletre, hanem délre vette az útirányt. Melynek során Szerbiából Macedónián keresztül Görögországba jutott, ahol viszont az Égei-tenger útját állta. Itt sokáig „raboskodott” a Kasszandra-félszigeten egy sorstársával együtt, majd kiválasztott egy tökéletes vonulási napot (október 30.). 250km tengerfeletti repüléssel átkelt Törökországba. Ez azért különleges, mert a gólyák és nagytestű madarak kerülik a tengerek feletti vonulást, mert itt nincsenek olyan felszálló légáramlatok, melyek jelentősen megkönnyítik a repülést. A telelése is rendellenesre sikerült, mert bár Törökországban még kicsit délebbre vonult, az országot nem hagyta el és így nem jutott el az afrikai telelőhelyekre.

Másodévesen a nyarat is Törökországban töltötte, hasonlóan Tisza nevű jelölt gólyához, mely már nem számít szokatlannak, ugyanis a másodéves gólyák ritkán térnek vissza szülőföldjükre. Aztán ősszel ő is útra kelt és idén sok ezer gólyához hasonlóan elérte Afrikát. Itt a szintén tavalyi jelölésű Patak útját követve Egyiptom, Szudán érintésével érkezett el a kelet-csádi telelőhelyre. Innen a táplálkozó területeken bekövetkező változások miatt nyugatra vonult október végén. Megállt Szudánban Nyala városának környékén, majd Dél-Szudán határán a vitatott hovatartozású Abey tartományon keresztül érte el Etiópiát. Ekkor letért a „pataki útról” és délnek vette az irányt, mivel ez a fordulat még december elején bekövetkezett, ezért esély van rá, hogy Olivérhez hasonlóan akár Afrika déli részére is eljusson. Ezt támasztja alá, hogy amióta Kenyába ért naponta 300km tesz meg dél felé és december 7-én átlépte az Egyenlítőt.

Jelenleg két másik Kárpát-medencében jelölt gólyák telel a térségben, melyek adói folyamatosan működnek. A fészektestvér Karolínát és Natatálíát a szlovákiai Kuntapolcán jelöltük meg idén nyáron.

© MME-BirdLife Hungary »