Veca és Varbó északnak fordultak!

Március van, így sokan várják már, hogy a gólyáink is megérkezzenek Afrikából. A fekete gólyák első egyedei már megérkeztek, de a fehérek egy része még el sem indult vagy éppen úton van észak felé. Ahogy azt már sokan tudják, a fiatalok nem sietnek hazafelé, de az öregek megpróbálnak sietni, hiszen mielőbb szeretnének már a fészkükben lenni, s megkezdeni az idei költést.

Jeladós fehér gólyáink között négy öreg is van (DalmaHorkaVarbóVeca), s közülük kettő az elmúlt napokban már egyértelműen északi irányba mozgott (Varbó és Veca).


Jeladós gólyáink helyzete - Varbó és Veca kiemelve 
Forrás: satellitetracking.eu ::: 2015.03.01.

Varbó jeladója tavaly december óta nem küldött adatokat, s akkor már jó ideje a Csád-tónál volt, ahonnan nem tudott SMS üzeneteket küldeni. (Nem csoda, hiszen Csád-Niger-Nigéria-Kamerun határvidéke napjainkban is válságövezet, s a GSM hálózatok fejlesztése nem tartozik a prioritások közé.) Aztán február végén küldött néhány SMS-t, amiről korábban itt írtunk. >>
Ekkor derült ki, hogy már Szudánban van. Azóta is küldött újabb adatokat, amelyek már egyértelműen azt mutatják, hogy hazafelé tarthat. Az elmúlt héten mintegy 650 km-t mozdult el északkeleti irányba a sivatagos területen, s már a Nílus völgyében jár, közel a Szudán és Egyiptom között húzódó határhoz.


Varbó útja északkelet felé, 2015. február 23. és március 01. között
Forrás: satellitetracking.eu ::: 2015.03.01.

Veca már jó ideje Szudánban van, s december vége óta egy alig 100 km-es körzetben mozgott az ország déli részén, közel a Fehér-Nílushoz. Február utolsó napján azonban ő is megindult, s egy nap alatt mintegy 250 km-t repült északi irányba.

Szóval elindultak, úgyhogy érdemes gyakran meglátogatni a jeladós gólyáink térképét! ;-)


Veca startja észak felé, 2015. február 28. és március 01. között
Forrás: satellitetracking.eu ::: 2015.03.01.

© MME-BirdLife Hungary »