Az Egyiptomban "bebörtönzött", majd elengedett jeladós gólya története az ígéretes kezdet után szomorú véget ért

Amint arról szeptember 4-én beszámoltunk, a múlt hét végén Egyiptomban kézre került, jeladója miatt kémkedéssel „vádolt” és egy éjszakára a helyi rendőrösön „letartóztatott” Ménes nevű fehér gólyánkat az egyiptomi természetvédelmi szervezetek három nappal később sikeresen elengedték egy Asszuántól délre található, természetvédelmi oltalom alatt álló szigeten. Haitham Ibrahim, a gólya mentésében részt vevő Egyiptomi Környezetvédelmi Ügynökség (EEAA) munkatársa néhány órával ezelőtt arról tájékoztatta munkatársunkat, hogy Ménest a szigeten élő egyik család levadászta és megette.

Az ismételt helyszíni kiszállást követően Ménes jelölőgyűrűjét és a még mindig aktív, tehát újra felhasználható jeladóját az egyiptomi kollégának sikerült a családtól megszerezni; jelenleg azon dolgozunk, hogy az eszköz mielőbb visszakerüljön Magyarországra. A madár adója az elengedést követően a napelemeknek köszönhetően megfelelően feltöltődött és újra kezdett sugározni. A küldött adatokból megállapítható volt, hogy a Ménes a várható viselkedés szerint kisebb távolságokat repülve továbbra is a térségben maradt, ahol minden bizonnyal táplálkozva készült fel az újabb vonulási szakaszra.

Bár az eset szomorú, a vonuló madarakra, különösen a nagyobb testűekre a legnagyobb veszélyt kontinensünkön az elektromos hálózat jelenti. Ménes szintén jeladóval felszelt testvére Európát sem tudta elhagyni, mindkét madár halálos áramütésben pusztult el. Ménes történetében ismét beigazolódott, hogy a madarakra szerelt, az állatokat a mindennapi életükben nem zavaró jeladók nélkülözhetetlen és mással nem helyettesíthető adatokat szolgáltatnak a rájuk leselkedő veszélyekről is. A világhírre szert tett magyar gólya pusztulása fontos jelzés az egyiptomi hatóságok számára, hogy az elengedés helyszínéül szolgáló védett területen további erőfeszítéseket kell tenni a lakosság természetvédelmi felvilágosítása (és akár az életminőség javítása) terén.

A vonulási útvonalak által érintett országokban sajnos továbbra is jellemző a madarak sport és fogyasztási célú vadászata. Ez a Földközi-tenger térségében jelentős természetvédelmi problémát okoz olyan európai uniós tagállamok esetében is, mint amilyen Olaszország és Málta. A Szahara térségében a madárpusztítás hátterében jelentős részben a szegény lakosság húshoz jutásának igénye áll, melynek kapcsán még nagyobb nehézségekbe ütközik a vonuló madarak védelme. A Ménest elfogyasztó núbiai törzs egyike a madarakra is vadászó, napi táplálékát kényszerűségből vadászattal is kiegészítő népcsoportnak.

A fehér gólyák esetében az ilyen veszélyforráshoz az is hozzájárul, hogy a hazai állomány szinte 100%-a lakott területeken, az ember közvetlen közelében költ, ahol madaraink a hazai védettségnek köszönhetően biztonságban és táplálékbőségben élnek. Különösen a Méneshez hasonlóan rutintalan (idei fiókaként az első vonulását végző) gólyák esetében jellemző, hogy a hazai jó tapasztalataik alapján a vándorlási útvonalon sem kerülik, sőt, keresik az ember közelségét, ahol az évezredes madárvadászati gyakorlattal rendelkező törzsek könnyű prédájává válnak. Ezek közül az egyik legismertebb, és továbbra is igen hatékony módszer a dobó-bot, amivel a repülő madarakat is képesek elejteni.

© MME-BirdLife Hungary »